ako blogja

(főleg) münchen magyar szömmel

vasárnap, december 24, 2006

Karácsonyi öröm némi ürömmel

Hazaérkeztem Karácsonyra telekocsival, mivel vonatra esélyem se lett volna, a szokásos szomorú látvány fogadott: levesosztás a hajléktalanoknak a Blahán, bugyiárusok százai a nyugati aluljárójában, a nyugatiban esélyem sem volt 8 perc alatt sorra kerülni a pénztárnál, a mozgóárus pedig nem tudott jegyet adni az Intercityre Szegedre.
Gyorsan a vonathoz szaladtam, ahol a kalauz hölgy közölte velem, hogy 2000 ft pótdíj ellenében vehetek jegyet a vonatra, de csak az első 6 kocsiba, mert az nem intercity. A vonat hátuljára kapcsolták az intercity kocsikat, oda még pótdíjat is kell fizetni. De ez sehol nem volt feltüntetve. (Igaz, apukám említette telefonon, de a nyugatiban semmilyen kiírás nem tájékoztatott, hogy a vonat fele nem helyjegyes). Így két szék között a pad alá estem, hiszen mint kiderült, a mozóárusnál is megvehettem volna a jegyet. Nagyon frusztrált voltam, hiszen a saját hazámban szinte idegenként mozogtam, még Peruban is jobban meg volt szervezve minden a közlekedés terén.
Szerencsére óránként indítanak vonatokat Szegedre.
Na, mindegy, nem akarok ünneprontó lenni és kívánok mindenkinek békés, boldog ünnepeket.

szerda, december 20, 2006

Love is in the air?


Kiitam a kávém. Ezt láttam az alján. Titkos üzenet???

Magyar sarok a Hertie-ben



Olasz és magyar termékeket árulópultra bukkantam a Hertie zabálóutcájában, a Schmankerlgasse-n. Ez egy áruházi rész tele kajáldákkal.

München legviccesebb nevü kocsmája



"Marktlücke", azaz Piaci Rés. Az Ostbahnhof (Keleti PU.) közelében van.

szombat, december 09, 2006

Tollwood



Idén is megnyílt a Tollwood, München egyik legnagyobb szabadtéri kulturális-kulináris bamzája. A Theresienwiese-n szokott lenni télen, (azaz az Oktoberfest területén), a nyári pedig az Olympiazentrumban. Minden van, ami szem-szájnak ingere, lehet kanalazgatni a lengyelek nemzeti kajájából, a bigosból (ez olyan, mint a székelykáposzta, de van benne szalonna meg kolbász is), de thai, görög, olasz, francia, magyar és még számtalan nemzet konyhájából is.
A magyar konyhát a lángos és a "Szegediner Gulasch" képviseli. Ez utóbbi monarchia-beli osztrák találmány, errefelé nagyon népszerű kaja. Igaz, Szegedhez semmi köze, a nevén kívül, de legalább tudom mihez kötni a várost, ahonnan származom, ha kérdezik tőlem.

Osztrák kirándulások

Nagyon jól működik errefelé a telekocsi rendszer (Mitfahrzentrale). München-Bécs között a tarifa 15 és 25 euró között mozog és forgalomtól függően 4-5 óra a menetidő.
A német vasút is akciós jegyekkel csalogatja az utasokat, a jegyet interneten is meg lehet rendelni, majd kinyomtatni, vagy kiküldetni. (Szerencsével már 29 euróért lehet Bécsbe, ill. Budapestre vonatozni)
A kinyomtatott jegyeken van egy négyzet alakú jel, ez a vonalkód utódja, vagy mi, az kalauznak meg van egy marokszkennere, amivel a jelet beolvassa és ellenőrzi a személyazonosságot a hitelkártya ill. Bahncard segítségével, amit végighúz az okos készülékén.
Jegyet egyébként mobiltelefonra is lehet rendelni, akkor a jelet kiküldik MMS-ben, és úgy olvassa be a vasutas. Legalább is gondolom, hogy így működik, ezt még nem próbáltam.
Az EC nagyon gyors és kényelmes, alig több, mint 4 óra a menetidő München és Bécs között. Sok helyen van konnektor a laptopoknak, ipodoknak, stb., az utasok kb. fele laptopozik is. Ha sötétben ülsz, a vasutas általában nem gyújt villanyt, hogy ne bántsa a szemed, hanem elkéri a jegyet és a folyosón ellenőrzi a jegyeket.
Az osztrák belföldi vonatok is nagyon kényelmesek, sokszor emeletesek és késő éjjelig közlekednek.